Honlapkészítés

Ön miért szeretne honlapot készíttetni?

Azért, mert

  • illik, hogy legyen nekem is honlapom, másnak is van,
  • szeretném kihasználni az internetben rejlő üzleti lehetőségeket,
  • van honlapom, de nincs hasznom belőle.

Amennyiben az első verziót választja, akkor első körben az egyszerűbb, Standard honlapcsomag javasolt. Ez esetben a honlapja alkalmas lesz a látogatókkal való kapcsolattartásra, kommunikációra.

Azt viszont tudnia kell: nálunk nem fog ajánlatot kapni “összedobott” honlap elkészítésére.
Ebben az esetben kérem, hogy forduljon olyan ismerőshöz, aki hobbiból már saját magának fabrikált honlapot, és vállalja, hogy az Ön honlapját is elkészíti.

Ekkor természetesen számoljon azzal, hogy az idő múlásával a honlap nem váltja be a hozzá fűzött reményeket.
Nem hozza a látogatókat vagy lesz ugyan látogatója, de nem lesz megrendelése.

Ha a második verzió mellett döntött, akkor akár az egyszerűbb tudású Standard, akár a Profi honlapcsomag megfelelhet Önnek. A Profi honlapcsomag azért javasoltabb, mert tartalmaz egy alapvető keresőoptimalizálást is, így könnyebben szembeszállhat a konkurenciával.
Bármelyiket is választja, mindent megtalál, ami egy hatékony honlaphoz kell.

Mit veszíthet cége, ha nincs honlapja?

  • reklámkiadásainak jelentős csökkentését
  • a “szájreklám” előnyeit
  • a vásárlók konkurenciától való elhódítását
  • a konkurencia lehagyását, illetve kizárását
  • jelentős vásárlói kör bővülést
  • visszatérő, hűséges vásárlókat
  • üzleti forgalmának fellendülését

Most keresi a kifogásokat, miért nem kell Önnek honlap?

Sokba kerül egy honlap elkészítése? Ma már rengeteg cég, magánszemély foglalkozik honlapkészítéssel. Az erős konkurenciában van választék, megtalálhatja a pénztárcájának megfelelőt. Tehát ez a kifogás nem kifogás.

Sokba kerül a honlap fenntartása? Ma már ez sem igaz. Jó megoldások a domaint/tárhely bérlésre vannak évi 10000 Ft alatt, azaz havi egy ezresbe sem kerül. (A helyi sajtóban való egy-két alkalomra szóló reklámra mennyit költ?)

Nincs látogatottság, nem vásárolnak a honlapon keresztül? A látogatottság növelésébe, a látogatók vásárlóvá konvertálásába bizony egy kis energiát, időt kell fektetni. Tévhit az, hogy az elkészült honlapra maguktól jönnek a látogatók. Az ezen a téren felmerülő kezdeti nehézségek leküzdése érdekében csomagjaink tartalmazzák a keresőkbe, illetve néhány linkkatalógusba regisztrációt, s igény esetén a további marketingjében is segítünk.

Egy saját honlap

  • a nap 24 órájában dolgozik,
  • nem kér fizetést,
  • nem kell neki munkavédelmi oktatás,
  • nem betegszik meg,
  • nem megy szabadságra…

Ne hagyja ki az előnyeit!  Szeretne egy ehhez hasonló profi megjelenésű honlapot? Ami emellett képes a keresőkben is jó találati pozíciót is elérni?

Mit kap, ha itt rendel honlapkészítést?

  • Itt akkor kap csillogó-villogó, a szivárvány minden színében pompázó weboldalt, ha kifejezetten ezt kéri. Az ilyen stílusú honlapok esetén ugyanis a grafika elviszi a látogató figyelmét a lényegről, az Ön mondanivalójáról. Így elsősorban – az Ön érdekében – a látogató által áttekinthető, esztétikus, logikus felépítésű honlap javasolt.
  • Igényeinek megfelelő funkcionalitással felvértezett honlapot kap, senki nem fogja fölösleges funkciókra rábeszélni csak azért, hogy minél többet fizessen. Természetesen, mivel tartalomkezelő rendszeren alapuló honlapról van szó, mindenképpen vannak benne alapvető funkcionalitások, akkor is, ha Önnek arra épp nincs szüksége (természetesen ez nem növeli az árat).
  • Együtt dolgozunk, hogy Ön elégedett legyen az eredménnyel. Összehozzuk az Ön igényeit a keresőoptimalizálás szempontjaival, hogy sikeres legyen a honlapja.

Sikeres honlapot szeretne készíttetni?

Egy weboldal sikeressége nagyon sok szempont összességén múlik:

  • az oldal szerkezete, felépítése,
  • látogatók száma,
  • a honlap szövegezése,
  • navigáció,
  • ajánlatkérés lehetősége,
  • bizalomnövelő elemek, stb.

A látogatóinak nem feltétlenül azok az információk fontosak, amelyek Önnek! Bele tud bújni a látogatók bőrébe? Tudja, ők mit és hogyan keresnek?
Ön kiválasztja, mik legyenek az honlap kulcsszavai. Biztosan jól választott? Azok a kifejezések vannak Önnek felírva a noteszbe, amelyekre a lehetséges ügyfelek keresnek? A kulszó választás a hatékonyság, ügyfél-orientáltság figyelembevételével történt? És milyen domain nevet választott?
Most elbizonytalanodott?

Kérjen ajánlatot!

Van már honlapja, de úgy érzi, nem hoz hasznot? Nincs elég látogató? A látogatók nem akarnak vásárolni?
Ennek a problémának a megoldására is van lehetőség: